Ajtó- ablakcsere, -beépítés, komplett kivitelezéssel
Ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat, panoráma ablak szereléseket kivitelezünk, borovi fenyőből vagy műanyagból. Ezeken túlmenően gipszstukkók készítését és felhelyezését is végezzük.
A régi ablakok és ajtók kiszerelése, valamint az újak beszerelése kevés időt vesz igénybe, tehát maga a művelet egyik napról a másikra készen is van. Persze, mindez csak akkor lehet igaz, ha előtte pontos felmérés történik. Gyakori hiba, hogy a tisztelt Megrendelő személy vásárol például egy valóban neki tetsző ajtót, vagy ablakot, hazaviteti, majd be szeretné építtetni. Igen ám, de ekkor derül ki, hogy nem fér be a falnyílásba, vagy éppen átesik rajta. Emiatt óva intem Önt, hogy avatatlanul menjen neki a dolognak, ugyanis ez jelentős és fölösleges többlekiadást eredményez.
Ha túlméretes nyilászárót vásárolt, elképzelhető, hogy azon még lehet segíteni, vannak olyan eszközeink, hogy a nyílást valamelyest tágítsuk, azonban, ha ez szerkezeti elemet érintene (például áthidaló teherviselő elemet), akkor már ez az út sem járható. Mindenképpen az az egészséges eljárás, hogy Ön elmondja nékünk a helyszínen a kívánságait, ezek alapján elvégzünk egy szakszerű, pontos felmérést.
A fentiek szerinti megbeszélés és felmérés, valamint az ezzel összeföggő kiszállás természetesen egy minimális anyagi költséggel jár. Azt azért kérjük megérteni, hogy csak azt a megrendelést tudjuk komolynak tekinteni, amiért "letették a garast". Ezt a költséget a későbbi munkadíjba beszámítjuk, tehát nem jelent plusz terhet.
Amennyiben az általános méreteknek megfelel a nyílászáró, (tehát raktárról azonnal szállítható), úgy a kivitelezés akár azonnal is megtörténhet, ha pedig a méret szerint gyártatjuk le, úgy kb. egy hónapot a gyártás miatt rá kell számolni.
Úgy a gyártás, mint a beszerelés nagy pontossággal történik és bízhat abban, hogy ezek a modern szerkezetek - a mai tudásunk szerint - az Ön életében kitartatnak minden baj nélkül. Tudnivaló még ezekről, hogy a régi típusokhoz képest nagyságrenddel jobb a hőszigetelésük és a hangszigetelésük. Balesetvédelmi szempontból fontos tudni azt is, hogy a rendkívüli szigetelőképesség miatt a helyiségek időszakos szellőztetése kötelező. Ezek a szerkezetek karbantartást úgyszólván nem is igényelnek, a tisztántartásuk pedig fele annyi munkát sem jelent, mint amennyit a régebbi típusok megkívánnak, legyen az új nyílászáró akár fa, akár műanyag szerkezetű.
Az ajtók a legkülönfélébb tetszetős kivitelűek lehetnek, akár tele panel, akár dekoratív, üvegezett féleségben. A bejárati ajtók különféle biztonsági fokozatúak is lehetnek, természetesen ezek a dolgok az áraikban tükröződnek.
A szerkezetekre a gyártó, a beépítésekre pedig Cégünk biztosít garanciát. Mindemellett elmondhatjuk, hogy a szerkezeti és beépítési pontosság eredményeképpen panasszal nem találkoztunk ez ideig. Ha ilyesmi egyáltalán mégis előfordulna, úgy két éven belül bérmentve és azonnal orvosoljuk azt.
A költségek ugyan nem elhanyagolhatók, de az a komfort érzés és energia megtakarítás, amit az új nyílászárók eredményeznek, örömmel tölthetik el a kedves megrendelőt.
Várjuk jelentkezésüket:
Jelentkezés e-mailben:
info@autovezetoiskola.hu
vagy telefonon : 06702 144 848
